Papírkellékeink

Pár éve ismerkedtem meg Tündével és munkáival egy barátnőmön keresztül. Papírmunkáit először egy fotósorozaton láttam, amit Anikó készített a Stilblogra.

Ez a találkozás számomra egy mérföldkő lett, mert tudtam, hogy ezután csak is Tündével szeretnék együtt dolgozni az dekorációim papírkellékeit illetően. Már régóta kerestem egy olyan embert, aki egymaga képes megtervezni és kivitelezni is ezeket a papírmunkákat. Mivel Tünde a Képzőművészeti Egyetemen végzett és könyvrestaurálással is foglalkozott nem volt kétséges, hogy ő a megfelelő ember számomra. Amikor élőben láttam a munkáit és a kezembe foghattam őket, akkor arról is megbizonyosodtam, hogy itt minden tökéletes. Nincsenek elcsúszások, rosszul vágott élek, elnyomott szöveg, egyszerűen nincsen hiba. Minden egyes munka egy kis művészeti alkotás. Nagyon megfogott a maximalizmusa, precizitása, megbízhatósága az meg külön szerencse, hogy az elképezéseink is mindig találkoznak. Számunkra nagyon fontos, hogy egy esküvő stílusa egységes arculatra épüljön fel. Ennek első eleme a meghívó. A dekoráció első fázisa tehát a meghívó megtervezése és ezzel együtt az arculat kialakítása, ami majd végig kíséri az egész látványvilágot a dekorációban. A meghívó arculatára készülnek el az esküvőn használatos papírkellékek: menükártya, ültetési rend, ültető kártyák, köszönetajándékok csomagolása. Természetesen mindez az esküvő színvilágához, témájához igazodik. Ezeket a papír munkákat nálunk Szentgyörgyi Tünde készíti a legnagyobb odafigyeléssel és gondossággal, amivel csak képzőművész dolgozhat.