Őszi esküvő a Columbus hajón

Még a nyáron keresett meg Rita és Zsolt engem, hogy készítsek dekorációt október végi esküvőjükre a Columbus hajón.

Amikor elmesélték az elképzeléseiket teljesen felvillanyozódtam, megörültem annak, hogy végre a teljes kreativitásunkat belehathatjuk majd a dekorációba. A látványvilágot két téma köré építettük fel. Az egyik a hajó motívum, ami végig kísérte az egész dekorációt. Ritáék sok kis papír hajót hajtogattak, ezek szolgáltak ültető kártyaként és a főasztal mögé is készült belőlük egy kis installáció. Az egyéb papírkellékek is ebben a témában készültek. A másik motívum pedig az évszaknak megfelelően a tök volt. Mivel Rita Etyekről származik és ebben az évben ültettek tököket, eltudtak látni minket szebbnél szebb példányokkal. Így az asztali virágkompozíciók alapját is a tökök adták és a teremben, hajó hídján is ezekkel dekoráltunk. A színvilág sem volt éppen mindennapi, az őszi narancsszínhez a sötét kéket választották. Ezeket a színeket használtuk a székek és szalvéták díszítésénél valamint az egyedi lampionok elkészítésénél is. A menyasszonyi csokor egy igazi őszi színekben pompázó gömbcsokor volt, melyhez különleges angol rózsákat is használtunk. Nagyon élveztük a dekoráció minden részletét elkészíteni és örülünk, hogy megvalósíthattuk Rita és Zsolt elképzeléseit.